A babonás hiedelmek igen fontos szerepet töltöttek be a régi emberek életében. A néphit tulajdonképpen eszköz volt, amelynek erejében bízva remélhették az egyszerű emberek sorsuk változását: hogy sikerrel vehetik fel a küzdelmet a vak természeti erőkkel, hogy irányíthatják életüket és nem lesznek a kiszámíthatatlan erők játékszerei vagyis hogy megérthetik az őket körülvevő világot. Ezeket a hiedelmeket, főleg a varázslást, a bűbájosságot, a boszorkányságot üldözte az egyház és vele együtt az állam is: ennek köszönhető, hogy a levéltárakban gazdag forrásanyag található a néphit mára már elenyészett elemeiről. Sok hiedelem fűződött a boszorkánysághoz: ilyen, gyakran halálos ítélettel végződő perek 1786-ig folytak Magyarországon és szerte Európában-, amíg Mária Terézia rendelettel meg nem tiltotta lefolytatásukat.
Iharosberény is helyszíne volt 1737-ben egy ilyen pernek és ítéletnek: HAMPU ERZSÉBETET és BÁNFI ILONÁT boszorkánysággal vádolták meg Zsigrai József Somogy vármegyei főispánnál. A szemmel verő, halált előidéző rontóasszonyokat láncra verve szállították Tapsony, Nemesvid és Marcali börtöneibe, kínvallatásnak (torturának) vetették alá a kor szokásainak megfelelően, majd vallomástétel után Iharosberényben megfojtották és máglyán elégették az elítélteket.
Az érdeklődők számára álljon itt néhai Hampu Erzsébet kínzás alatt tett vallomása: „Derezda nevó füvel, aki a berekben termett, avval gyógyította Szakál Máttyást és borz hájjal; erre a fűre udvaheli asszony tanitotta, aki javas volt (Barna Jankoné, megholt), midón ezelőtt circiter 6 esztendővel kezeivel, mellével rosszul volt. Pálfi Ilona tanitotta őket ezelőtt két esztendővel boszorkánságra, azt mondván, hogy füvekből fárdót csinálj és kennyed a Balaton fiát, Martint. Ezen Örzsik adott három féle füvet, egyik ollan, mint a vöröshagyma fehér virágja, fődi tök a második és a harmadik örvén gyökér; maga Ilona nem gyógyéthatta, mert rontó volt. Sz. György nap előtt megfogván a békát, nyársban vonván, ember haját a szájában tévén s elásván a földben, eldagadozott: Jandriknét is így ölte meg. Barabás Géczit pedig úgy vesztette meg Ilona, hogy a nyomát fölvette és reá hudgyozott, a béka szájában tette, a földben ásta. Hogy pedig fenyegették őket, megint kivették a szájábúl s úgy gyógyult meg a legén. Jégesőnek az öregét gorbonczás deák lova szarja, az apraját pedig (Szirogy) az ó lovuk szarja. A gorbonczás deákkal vagyon szövetségük, az a Baláta névő nagy vizekhez ment, ez egyebet nem beszéllett véle, hanem mikor lesz jégesső. Amidőn öszvejöttek a compagniában, megjelenvén az garabonczás deák szeretőik, azokkal közösködtek s ágyban lefeküdvén, úgy aludtak. A garabonczás deáknál, Adám nevünél volt egy sip: ha megfújta, mind meghallották. Kettei garabonczás deáknak fekete, ketteinek vörös ruhája volt, egyik Ádám, másik Miklós, harmadik András, negyedik Tamás, más nevek nem volt, hanem csak az Ilona szeretője ugyan csak Morva néven hivattatott, s igen szép ifjú legények voltak, kik is mind ember képében láttatnak, de valóságos ördögök.” (Szerk. Varga Róbert)
