A török kiűzése, az újratelepítés új birtokosokat és új lakókat hozott a vidékre. A 18. században Somogy a nagybirtok hazájává lett. Óriási birtoktestek jutottak új birtokosok kezére, terjeszkedett a majorsági szántóföld, egyfajta gazdasági fejlődés indult meg. A kereskedelem élénkülését jelzi a vásártartás megszaporodása. A vásártartási jogot a Helytartótanács adta ki, s az engedély megszerzése a települések számára komoly kihívást jelentett: a kérelmeket csak abban az esetben hagyták jóvá, ha a szomszédos, legkevesebb két mérföldnyi távolságban fekvő -vásártartási privilégiummal már rendelkező- uradalmak vagy mezővárosok nem tiltakoztak ellene.
A vásárok tartásában elsődlegesen a gazdasági funkció dominált, állatokat, mezőgazdasági termékeket, és a céhek ipari termékeit értékesítették, de fontos kapcsolódási pontot jelentettek etnikailag is: a különböző nemzetiségű, vallású települések lakosai itt találkoztak, gazdaságilag, kulturálisan hatást gyakorolva egymásra. Ez a találkozás nem nem mindig volt békés, a somogyi vásárok hírhedtek voltak véres verekedéseikről, leszámolásaikról, bicskázásaikról.
Iharosberény 1801. április 13-án nyert jogot vásárok tartására, melyet évente négy alkalommal, a növénytermesztés és állattenyésztés bioritmusához alkalmazkodva, vallási ünnepekhez kötve gyakoroltak: február 24-én, Mátyás-napkor; május 16-án, Nepomuki Szt. János napján; július 26-án, Anna-napkor és szeptember 21-én, Máté napján. A paraszti állattartás számára a vásárok nélkülözhetetlenek voltak, itt értékesítették állataikat, az állományt új fajtákkal frissíthették, de ekkor szerezték be ruházati tárgyaikat, orvosságaikat, használati és luxustárgyaikat is. A kezdetben egységes vásárok később differenciálódtak, „szakosodtak”: az állatvásárokat a megelőző napon, rendszerint a települések szélén, úgynevezett vásártereken tartották, amelyek gyakorta megmaradtak földrajzi névként is. Ezek a vásárok a település fejlettségi szintjének jelzői, de a fejlődés zálogai is: a vásártartó települések útviszonyai jobbak lettek, a későbbiekben közigazgatási központokká, körjegyzőségi székhellyé válhattak. Valószínűleg a vásártartási jog megszerzése és gyakorlása, valamint az uradalmi székhely gazdasági húzóereje révén lett Iharosberény az 1864-65-ös években mezőváros. (Szerk. Varga Róbert)
