A településnévről

Községünk nevének eredete keresésekor a honfoglalást követő időkre kell visszamennünk, amikor a Somogyság területét különböző törzsek népesítették be. Az azonos törzsből származó csoportok ekkor településeiknek még nem adtak külön neveket, ám a folyamatos áttelepülések, a Koppány-lázadást követő áttelepítések következtében szükségessé vált a települések megjelölése. Ennek a folyamatnak az idejét kutatók a X. illetve XII-XIII. századra datálják. A törzs- vagy népnevekből keletkezett településnevek között említik a „berényt” is, amely szó kabar, avar vagy besenyő eredetű, íjhoz kötődő tevékenységre utal, másik értelmezésében egyfajta védhető katonai táborfélét jelent. A többi berénytől megkülönböztető (Somogyban van bőven ma is: Vörösberény, Balatonberény, Kisberény, Nagyberény) „iharos” előtagot vélhetően egy korai tulajdonos neve adta. (Szerk. Varga Róbert)